Remot csörgő képek

2013.08.28. 17:57

Elkészültem a remot m41-es mozdony átalakítással, így készítettem róla fényképeket. Illetve még fog kapni egy digit panelt, plusz világítást, így a fényszórók még nincsenek megcsinálva, az még a későbbiek története. Sajnos mint tegnap is említettem, vannak hibái, néhány szembetűnő, de nem tudtam…

Igen hasznosan telt a mai nap, illetve lássuk be, a nyár végére, egész jól összekaptam magam. Tegnap a klubban újra teljes értékűvé vált a jó öreg FZ1-es trafóm, eddig csak az egyik irányban működött úgy-ahogy, de hála kedves klubtársaimnak mostmár új erőre kapott. Mint kiderült, érintkezési…

Ma..

2010.08.20. 22:16

sem tétlenkedtem azért. Felkelés után egész hamar -bár az előbb említett esemény is volt vagy fél9 -kor, de sebaj-, lefújtam egy-egy réteg alapozóval a két festetlen fugi kocsimat, így az egyikre már mehet is a szín, amit elvileg holnap fogok megvásárolni, a másikra még egy réteg alapozó felvitele…

Készül

2010.08.15. 08:36

a Bzmotom. Pontosítva inkább belekezdtem a műgyanta kaszni megmunkálásába. Az ablakokkal kezdtem, próbálom eltávolítani róluk a műgyanta réteget. Az első ablaknál vékony volt ez a réteg, még sniccerrel valahogy sikerült leszednem. Aztán jött a csodálkozás: az összes többi helyen, az oldalfal 2-3x-os…

Oppá..

2010.07.18. 23:00

Hopp-hopp. Elmaradt valami. Nem jöttek a képek, pedig jól beígértem őket. De, hogy ne csalódjatok, most se töltök fel képet, ugyanis nincs. Ja, de, egy mégis van. A mérete akkora amekkora, ezt úgyis csak ízelítőnek szánom. Úgyis volt még rajta alakítás azóta, foghatom erre. Most elutazunk nyaralni,…

Friss...

2010.03.29. 21:12

Ismét jelentkezem egy kis frissítéssel. Osztályzó vizsga első felén túlvagyok, holnap jön a második (nehezebb?) fele. Remélem, nem rontottam el nagyon.. Nem baj, én bízok Isten segítségében, biztos segít rajtam.:) Na szóval a lényeg: múlthét pénteken összeállítottam a már régebbóta elkészült…

Bzmot

2010.03.21. 21:11

Körülbelül egy hete, hogy olvastam a fórumon egy hirdetést, eladó Bzmot kasznikról. Egy nappal a hirdetés feladása után láttam meg -bevallom, indexet már igen ritkán látogatom, nem úgy, mint a német modellezős fórumo(ka)t-, de azért írtam egy levelet az eladónak, bár úgy gondoltam, már biztosan…

süti beállítások módosítása