Hangoskodás

2018.01.21. 15:32

Egy korábbi posztban, nevezetesen abban, amelyikben a Bzmot modellt mutattam be, említettem, hogy az volt az első modellem, amely hangdekóderrel is rendelkezett. Azt is említettem, hogy nagyon megtetszett a digitális hangos világ, és további hangdekóderek érkezését prognosztizáltam. Ezzel valóban nem lőttem nagyon mellé, ugyanis az utóbbi időben tényleg elszaporodtak a hangdekóder vásárlások errefelé. Jelen pillanatban a gyűjteményemben már hat hangos gép található, ami a digitális gépek felét jelenti. Ezek közül a Bzmotot már bemutattam, a 2104-es és 2133-as Csörgőről is volt már poszt, néhány bejegyzéssel korábban pedig a 014-es NoHAB-ot is említettem, mint hanggal rendelkező modell. Jelen posztban a maradék kettő gépről tennék említést. Sőt egyelőre csak másfél gépről teszek említést, ugyanis a következő blogbejegyzésben egy új modellt fogok bemutatni, a meglepetést viszont nem szeretném elrontani, így nem lövöm le a poént ebben a posztban.

Nos, tehát az ötödik hangos gép a Szergejem lett, hozzá vásároltam egy 8 pólusú hangdekódert Roco M62-esbe való hangszóróval a Digitools termékei közül. A szintén MÁV gépről rögzített hanganyag nagyon jól funkcionál a modell esetében is, nagyon élethűvé teszik a mozdonyt. Az eredeti Szergej kürthang nagyon tetszik, de az összes jellegzetes nyöszörgés, zümmögés megvan benne, egyszóval teljes értékű élményt ad. Ha esetleg hangdekóderes Szergej vásárlásán gondolkoztok - ami amúgy nem lenne meglepő, tekintve, hogy a Roco az idei újdonságai között listáz ismét egy MÁV festésű Szergejt -, az én javaslatom az, hogy vásároljátok meg a hang nélküli verziót a boltból, és szerezzetek be hozzá külön egy Digitools-féle hanganyagot, így lesz teljes a modell. :)

A hatodik hangos modell, mint ahogy az előbb említettem, a következő posztban fogja felfedni magát, de annyit elárulok előre, hogy egy magyar, Ganz dízelgépről van szó, amely 4 lábon jár, és még nem volt megtalálható a gyűjteményemben korábban.

Készítettem videót a hiányzó hangoskodó gépekről, melyeket az alábbiakban tekinthettek meg:

A bejegyzés trackback címe:

https://modellfan.blog.hu/api/trackback/id/tr1813047614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása